deb.

Unatkozik? Belefáradt a mókuskerékbe? Eszményítsen.

A Nő megtestesíti az álmot. Reggel talpig ízléses sminkben ébred, odafigyelve, de jóízűen étkezik, bár a centik kevésbé fontosak, mint az országhatár, jókedve burjánzik, türelme végtelen. A lábáról a szőr magától lehullik, slamposan, mackóban, melltartó nélkül otthon sem találkozhatunk vele (habár mellei tökéletesek), ha csak élete párjának nem ez a kifejezett kérése. Éjjel nem alszik kócosan, nem horkol, nem húzza el a takarót, soha nem kapja el hasmenés, nem őszül, csak nevetőráncai vannak, a klimax feléje se néz. Tévét csak és kizárólag másik felével néz, a távirányítóra nem tart igényt, nem kérdez, de figyelmesen bólogat, ha ura az amerikai foci szabályait ecseteli, csak néha libben ki a konyhába észrevehetetlenül, hogy feltöltse a nasis tálat. Másik felét nem zaklatja fárasztó gondokkal, gyerek lesz, ha amaz akarja, cimboráknak sörkorcsolyát süt bármikor. Barátnőivel és családjával csak asztrális síkon tartja a kapcsolatot, vagy ha szívszerelme nincs tíz kilométeres körzetben. Két zoknipárosítás között bármikor örömmel változik át megértő gyóntató pappá, keleti szeretővé, szakértő kollégává, figyelmes Mikulássá. Szent, de nem szentebb, mint édese.

Nem manipulál, nem űz gonosz játékot, csak annyira talpraesett, hogy egyedül vásárol, de az óvó kezekre szüksége van, mindig megbocsát, hangulat- és vágyérzékelő receptorai vannak, és ruhásszekrényében az ingek mögött titkos házioltárt szentelt a nagyőnek. Ha végez a dolgával, felhajtja a vécéülőkét.

*Ja, pár régi bejegyzés majd visszaszivárog,

Akartam írni valamit az unalmas középszerűségről, hogy járt utat járatlanért, mivel mikor még tíz centis hó van, és az egyik kitapossa a járdának vélt sávot, a többi megy utána, hiába ér már az olvadék, majd a sár bokáig. Akkor sem kockáztatják meg.

..de aztán úgy eltévedtem a külvárosban egy kedves ismerős "sietned kell? tudok egy rövidebb utat." - kezdetű szösszenete nyomán, hogy inkább befogom a pofámat, és maradok a csürhe mögött.

Esetleg netalán tán nem lehetne, hogy rám borítasz egy fát? Megígérem, hogy Te választhatod ki, hogy tölgy vagy platán legyen!

..de nem válogatok, nekem az is megfelel, ha véletlen leejtesz egy orgonát, vagy beszakad alattam a járda, vagy cigányútra megy a kókuszkifli, vagy beleteszed a hajszárítót a lábvizembe, vagy gyutacsnak használod a hajam, vagy eladod a szerveim, vagy rám ülsz, vagy megeszel, vagyvagyvagy..

Légyszi, ne szívózzunk már egymással. Nekem ehhez se erőm, se időm, se kedvem.

A'la carte ez a javából kérem szépen, mindenki a szája íze szerint válogathat. Gőzöm sincs, hogy sikerült, de a sülő mákos brownie, az olvasztott csoki-vaj, a tönkrement babgulyás és a mosogatószer illata összevegyülvén a sajtos-olajbogyós-kukoricás-netalánméggombásis pizzáéra emlékeztet. 

Király vagyok.

Mentem a Intersparba Dzsemfixért, persze nem volt, mert az evidens, hogy én vagyok az egyetlen, aki februárban lekvárt főzne. De nem is erről akartam mesélni.

Épp a zöldségeknél lebzseltem, amikor megpillantottam főhősünket. Kopasz, széles hátú, valószínűleg kigyúrt tesztoszterontündér sál nélkül (mert kemény!) állt szemében teljes tanácstalansággal az egyik pult előtt, óriás kezében egy saláta és egy káposzta, úgy beszélt hozzájuk, mint Hamlet a koponyájához. Kínai kel kellett, hát odaléptem mellé. Akkor vettem észre, hogy headset lóg a fülén.

"Te Laci, segíts má'... A muter töltött káposztát csinál ebédre, és leküldött a boltba, de fingom sincs, melyik az.. Ha egyszer ott lakom perpillanat. Ne röhögj már, te marha, inkább segíts! Hogyhogy a zöld? Csak zöld van, baszod! (káposztából van lila is - a szerk. megj.) A faszomat van ráírva! Te se tudod, idióta!" És kinyomta. Egyre sűrűbben pillogatott az árufeltöltők felé, de úgy sejtem, előbb rohant volna végig a főutcán egy szál faszban, minthogy segítséget kérjen.

..hát megkocogtattam a megfelelőt egy felvillanó, de azért nagyjából elfojtott vigyor kíséretében.

"Persze, csak aluszkálok."

Ezúton szeretném újfent megköszönni a segítséget annak a kedves hatvanas bácsinak, aki...

ahelyett, hogy vállát vonva áttrappolt volna a hátamon, összenyalábolt, miután tegnap este 10kor, kávézásból hazafele ballagván, telefonálás közben elhasaltam a tükörjégen, a kocsija előtt közvetlen a zebrán. Még a mobilom is előkotorta a kombi alól. Meg adott ragtapaszt a vérző homlokomra. És erőnek erejével visszatartotta a röhögést.

Most kicsit nem mennék ki, ha nem baj, elég volt a mókamára.

Esküvő-kiállítás.

Az van, hogy potenciális vendég-jelölt vagyok. Késve érkezem, korábban megyek el, és elég nehezen vágok jóképet a banzájhoz. Nem arról van szó, örülök én más boldogságának, csak a körítés az, amitől hányok.

Egyrészt taszít a sosemvolt fénykorú, korosodó, kopasz, napszemüveges slágertibók pattogása a három emeletes szintetizátor előtt, miközben habzó szájjal ötödször nyomatják a Kacsatáncot. Másrészt rosszul vagyok a sakálrészegen előadott percenkénti tósztoktól, amik nagyjából egy-egy artikulálatlan hörgésből állnak, de mindenki örül nagyon. Továbbá idegesít, hogy minden papónak bugi áll a lábába, és úgy csapkodják a fruskákat a táncparketten ide-oda, mint valami törülközőt. Végül a Város Büszkeségének nevezett színész-vőfélyből is kiábrándultam, mert jónéhány ágyas szilva után vörös fejjel, fröcsögő izzadsággal püföl egy baszottnagy lábost fakanállal, miután ráborítja a fejedre, hozzá vicsorítva füttyöget (rejtély, komolyan), és üvölti, hogy "Eladddó a menyasszony!", mindezt fél órán keresztül lankadatlanul.

Nem csoda, hogy a pár elmenekül mézeshetekre.

..mi volt hallgatásom idején. De mivel a kedvesolvasókat természetesen marhára érdekli, legyen.

Semmi barlangi meditáció, semmi telefon-kikapcsolás, semmi belső békét követő megvilágosodás. A szokott kerékvágás uralkodott. Ami említendő.. Seggre és pofára estem. Konkrétan.

Előbbi úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Táskát, lábaimat, karton tejet elhajítva kontaktáltam a jéghideg kőlépcsővel, aminek aztán farokcsont-zúzódás lett a vége. Ülni, járni nem nagyon akartam, ellenben piszkosul megszerettem az egy helyben való állást. A pofára esés, ha lehet, még ennél is szebb volt.

Anyám, fogalmam sincs, hogyan, összeismerkedett egy zoltánötvenkettővel. Annyi biztos, hogy valakinek a valakijének a valakije, régivárosom szülötte, és esténként csetelni szoktak. Ez eleve felvet több kérdést: egyrészt anyám honnan tudja, mi az a chat, mikor még a szakdolgozatát is én gépeltem, mert az Istennek se tudta előhívni a pontosvesszőt, másrészt az "ötvenkettő" IQ-ra, EQ-ra, születési dátumra, fogak számára vagy péniszméretre utal? Lényeg a lényeg, anyám makacs hallgatásba burkolózott a történteket megelőzőleg, a telefonban csak elfojtott hümmögés volt a válasz, ha a részleteket firtattam.

Egy nap aztán hazautaztam, és épp segítettem valamit kipakolni ősöreg csodajárgányunk csomagtartójából, amikor egy tányérképű félsuttyó kerekezett felénk arcára gyógyult vigyorral. Zoltánötvenkettő - bökött oldalba anyám. Átfutott az agyamon, hogy feltűnésmentesen eloldaloghatnék, de nem - gondoltam -, ezt látni kell. Ám csalódtam, váltottak 10 "jajj, de hideg van, és tényleg, vajon lesz hó?" kaliberű udvarias sort, majd emberünk nyeregbe pattant, biztosította, hogy jelentkezni fog, és elröppent.

Pár nappal később egy futár virágot hozott, akár a nyáltól csöpögő mesékben. Csak én voltam otthon, így a srác az én kezembe nyomta. "Zoltán küldi.", csak ennyit vetett oda, majd rohant is tovább. Megörültem - anyának névnapja lesz, ez meg milyen rendes! A csokrot vízbe tettem, közben megtaláltam a kártyát is.

Nekem volt címezve. És a jövőbeli viszontlátás reményének.

Nézd meg az anyját, csesztesd a lányát. Azóta is visítok.

..avagy a Mit ne tegyünk az első rándevűn? kilencpontja.

Ne tüsszents az arcába. Ha odalép kedvesen mosolyogva. A kapcsolat ezen stádiumát még nem érte el, hogy őelőtte, tüsszenteni, szóval csak semmi intimitás. A takony pedig nem nőies.

Ne üttesd el. A kilátásba helyezett kávé nem megy sehova, haladni csak szépen, nyugodtan, öreg ő már ahhoz, hogy kamionok elől ugráljon el, ha már egyszer okvetlen átrángatod az úttesten.

Ne egyél semmit. Ha eszel, félrenyelsz, ha félrenyelsz, köhögsz, ha köhögsz, röhögnöd kell, ha röhögnöd kell, fuldokolsz, és nem is mondom tovább.

Ne gesztikulálj túlzottan. Hidd el, a sztori anélkül is képszerű, hogy közben kivernéd a pincér kezéből a szerencsére üres tálcát. Vagy hogy visszakézből lekevernél egyet a lambériának.

Ne tenyerelj az országtortába. Se élével, se lapjával. Az ősök tiszteletére, meg az árára való tekintettel. Ott a villa, használd.

Ne bénázz apróságokkal. Ha leesik a szalvéta, inkább hagyd ott a picsába, de az helytelen, hogy bemászol érte az asztal alá, majd azzal a lendülettel le is fejeled a lapját. Hát ha még a víz is kiömlik.

Ne tarts értekezést a koncentrációs táborokról. Fasza, hogy okos vagy meg művelt, de nem tűnsz túl vonzónak, mikor az emberekből kiolvadó zsír milyenségét ecseteled.

Ne menj a férfimosdóba. Véletlenül se. A célbapisilést máskor próbáld inkább ki. Nem ok nélküli, hogy lesápad.

Ne ragaszkodj a tiszta játékhoz. Legyél rendes, adj neki tízperc előnyt. Egérút. Hadd fusson.

..mert szükségesek a tisztogatások. 1 hónap múlva találkozunk itt. Jó?

Addig nyomás dolgozni. Nehogy már unatkozzatok.