deb.

El Camino pro - kontra: öntisztulás, választalálás, kihívásnak megfelelés, megerősödés, kaland, csoda, emlék, de lerohad a lábamról a cipő és életre kelnek a vízhólyagok, és még meleg is van.

Hogy emeljük a mai nap ködszőtte fényét, a fogorvos beletüsszentett a nyitott számba. Bár ez még mindig jobb, mintha közben mondjuk fúrt is volna, mert akkor lazán lekapta volna a fél arcom.

Más: maguk is érzik még a telet? Én itt kucorgom az ocsmány macskás plédem alatt, és forrócsokit akarok. Étet.

, csak az agyamat beletettem egy cipős dobozba, és eldugtam az ágyneműk közé. Remélem, soha nem találom meg. Nekem ez az állapot, vagyis a süketvaknéma, nyálfolyós, üresfejű amőba-életmód most teljesen ideális. Ma már fotoszintetizáltam egy kicsit vegetálva, azt hiszem, némi napfény bejutott az üregbe. Viszketek tőle.

Hinni kéne. Meg a másoknak hirdetett igét magamnál alkalmazni. Csakcsupán ennyi. Erre iszunk!

..és igen, miután a "de nem én voltam" gyerek visítva hozta be a frissiben sárba ejtett, amúgy eredendően leharcolt okosmobilt a szobába, szofisztikált apja felhős homlokkal és fogát csikorgatva tartotta az apparátot folyó víz alá, hogy csak úgy ömlött a koszos lé a mosogatóba helyezett nagy tál pácolt marhára, mert különben hol a kurvaéletben van már anyád?

Marha ment, telefon ment, gyereknek saller, apa a kocsmába, anya a fürdőbe zárkózott.

A mai nap tanulsága, hogy a matt kék körömlakkomnak erőteljes házipálinka-szaga lett a télen, továbbá, hogy a jutyúb úgy akad be, mint egy cd.

And time after time, You'll hear me say that i'm, So lucky to be (to be to be to be to be to be..) loving you.

Na igen. Hogy is kezdődik? Az óvodában mellécsúszott puszik, lánykérések naponta, meg hogy Lacika a mászókánál megfogta a kezed. Mellékes volt, hogy előtte a homokot a szemedbe öntötte, hasba vágott a kamionjával, és elvette a rágott fülű medvéd. Mégis tudtad, hogy szeret.

Aztán később zavarba jöttél és zavart okoztál, irultál, pirultál, kacérkodtál, néha patyolattiszta, néha bűnmocskos voltál. Sokat mondóan pillogattál, feszítettél, mosolyogtál, féldisznót sütöttél ajándékba, felvetted a legszebb ruhád, feromonos parfümben áztál, kussban voltál, figyeltél, nevettél, tetszettél, szerettél. Néha meguntad, hogy csak az az egy, és váltogattál, hogy mindig menjen a cipődhöz. Ha nem jött be, megsemmisülve úsztál az éterben, sírtál, szenvedtél, meghaltál. Aztán röhögtél, és az élet gurult tovább.

Lacikától kezdve megtanultad, hogy kell a törődés, az a fajta. Persze háborogtál, mikor a vidéki diszkóban valami zsíros hajú gyökér a seggeden tornáztatta a kezét, illetve életed első posztmodern Ádámja tízdeka hagymás-nyálas chipset hagyott a szádban, ha faszalegény lévén, lekapott. Ám megedződtél, elmúlt a szendeség, és a sokadik melleidre vonatkozó, humorosnak szánt megjegyzés után bárkit ágyékon térdeltél. Ha volt töke, ha nem. Bármilyen értelemben. Egyszerűen igényed volt, hogy középpontban légy, néha, csak egy kicsit. És titkon mindig kellett volna valaki.

Aztán végül, jópár teremtés koronája után, talán révbe értél. Illetve elhitted, hogy. Amaz párjával rakta a zoknit a mosógépbe, tudta, mi volt a jeled az óvodában, és magától levitte a házififit, ha pár napig messze jártál. Megtaláltad, amit meg kellett.

(Nem, nem házasodom, csak egyenlőre nem vagyok olyan állapotban, hogy frisset írjak. Ímhol egy régi.)

Most kell kilépni!

.

No, ha mégse, akkor ezúton szeretném szíves figyelmüket felhívni a percenkénti kézmosásra, szkafanderben való vásárlásra és a csirkehús domesztoszba áztatására, mert ez így szar. Higgyék el.

Elkaptam valamit. Múlt időben írva, hátha gyorsabban elmúlik: Alig ettem, de az sem maradt meg bennem, fél órákat töltöttem a mosdóban csücsülve, 10 percnél többet nem bírtam ki állva, egész nap nyöszörögve a lavórt szorongattam, és tegnap este kétszer összezakóztam. Eddig az életben soha. Még jó, hogy a Kedvesemberek összekapartak, de komolyan fontolgattuk, hogy be kéne menni a kórházba infúzióért, mert kiszáradok.

Elég szánalmas, amikor ketten segítenek kimászni a kádból, aztán felöltözni, mert olyan szinten nem vagy magadnál. Amikor tiszta kék-zöld vagy másnap, mert akármilyen elegánsan csúsztál össze, azért csak lefejelted a szekrény sarkát, meg ráestél az esernyőtartóra. Amikor egész nap egy almát meg pár kekszet ettél, de még az sem marad a helyén, egyébiránt a sima kifli szagától is undorodsz. Amikor vért hánysz. Szóval légyszi, vigyázzatok magatokra!

Mielőtt elvennétek feleségül, még közölnöm kell néhány dolgot. Mondjuk 10 Igen Hasznos Tényt, mert a képernyőnek két oldala van. Aztán nehogy meglepődjetek majd nekem.

*szeretek hajnalban kószálni

*általában megölöm a virágaim

*a fotókon mindig becsukom a szemem

*ipari mennyiséget lennék képes édes ostyából megenni (nem egyenlő a nápolyival)

*4 óra az alsó alváshatár

*rettegek attól, hogy beleesem egy ciszternába, és odahalok

*25°C felett vegetálok

*allergiás vagyok a pisztáciára

*még mindig bőgök a Ruskától

*istenkirály vagyok

Valamit kurvára rosszul csinálok.

Gyerekek, a lelkemet is, értitek..? Életemben nem voltam még ilyen kompromisszumkész. Ennél jobbnak lenni.. Mégis hogy a fenébe? Azt hittem, végre helyben vagyok. De mégis itt ülök, és csapkodom a fejem az enterbe.

Sosem rúgtam még be. Lehet, most kéne elkezdeni?

 A., modern kori hősnőnk fejvesztve rohant ki az árnyékból, majd némileg görnyedten, arcán idült mosollyal tartotta fenekét a napsütésbe. L., letűnt idők hírnöke fejét csóválva lépett mellé.

-Mit csinálsz? - szólt a kérdés, formát adva a délutánnak.

-Mit, mit.. Fotoszintetizálok! - válaszolt A., és jobban lehajolt, hogy lába közt visszapillantva arcát is érje a meleg.

-Hát az elvek hol maradnak? És a társadalmi normák? Az egész idősek otthona az erkélyen áll, és röhög. - jegyezte meg csendesen L., és sóhajtva kipipálta képzeletbeli listáján az "önmegvalósítás - másoké" pontot.