Hiába osztom itt az észt az illendőségről, csak belelépek a saját gereblyémbe. Szó szerint, meg máshogyan is. Egy biztos: okos ember nem megy vendégségbe spontán, csak ha az időpont hetekkel előtte le van fixálva, és aztán óránként pontosítva. Még jófejségből sem.
Én csak egy kis cseresznyés pitét akartam vinni. Mert sok van, és miért ne. Nem kellett volna beengednie. El kellett volna zavarnia a halálba. Megátkozni a kaputelefonban, vagy a negyedikről a nyakamba önteni egy lábos forró vizet, mint a malacos mesében. De nem. Boldogan felhívott. Szereti a cseresznyét.
-Szia! ..ez a szag, hígító? Min ügyködsz éppen?
-Ó, csak festegettem. Tudod, semmiség, csak egy tanulmány-sorozathoz csinálom.
-Naa, ne degradáld magad. Mutasd.
Reakcióidőt nem hagytam, gyengéden félretolva beléptem a szentélybe, ahol is ősz modell ücsörgött cigarettázva. A bácsi, akitől a piacon a diót veszem. Meztelenül. Aktkép készült. Jobb híján kacsintott.
Ajánlott bejegyzések: