deb.

Mielőtt még megkérném saját kacsóimat, tisztázzuk, hogy velem sem könnyű az együttélés.

Mindig leeszem a sajtos kifliről a sajtot. Régen csak a széléről, most már direkte. Igazából teljesen felesleges megvenni a kiflit is.

A körömfestés nálam egész estés program. Fázisokra van bontva. Utálom félvállról venni, úgyhogy addigra mindig kivonom magam a forgalomból. Persze akármennyit várok, azért reggelre mindig karcos lesz.

Fantasztikus tériszonyom van. Felmegyek én bárhova, csak hozzanak le. Kútba nézni meg agyhalál. Tuti egy ciszternába esve fogok kimúlni.

Barlanglakó vagyok. A redőny sosincs teljesen felhúzva, nem preferálom a fényt. A szobámat is mindig sötétre festettem. Szerintem belekattannék a fehérre meszelt falaktól.

Új helyen nem ejtőzöm sokáig. Mármint, ha ottalszom valahol, kivétel nélkül mindig én vagyok az első, akinek reggel kipattan a szeme, függetlenül attól, hogy este meddig voltunk fent. Mire a többiek feltápászkodnak, én már komplett reggelit főztem.

Elviselhetetlen vagyok, ha virágzik a parlagfű. Ocsmány egy allergiám van, úgyhogy július közepétől nagyjából október végéig én vagyok az antihős.

Állandóan sétálni kell velem. Ez már régi történet, világéletemben született gyalogos voltam, úgyhogy aki velem diskurálni akar, annak tartani kell a lépést. Na jó, a kávét is szeretem.

Gyűlölöm, ha valaki nem úgy rakja a szárítóra az evőeszközöket, ahogy én. Annak van egy rendje, ahogy kell. Kések egyik oldalra, másik kanál-villa, mögé egyebek, elé kiskanál.. Elmondtam ezerszer, miiiért nem lehet megérteni.

Reggelente antiszociális vagyok. Szeretem úgy indítani a napot, hogy még mindenki alszik, vagy legalább egy büdös szót nem szól hozzám, míg emberré alkotom magam. Vígan cseverészni végképp nincs kedvem.

Verekedni tudnék, mikor valaki egyik szobából a másikba üvöltve kommunikál, és a válasz is hasonló módon történik. Ezen nincs mit magyarázni.