Azon gondolkoztam, lottózni kellene. Sose csináltam. Ha kiskoromban valamelyik nagyszülőm elrángatott finoman utalva arra, hogy "vagy szerencsét hozol, büdös kölök, vagy nincs palacsinta", akkor is mindig eggyel mellé találtam. Viszont múltkor valamelyik szennylap internetes kivonatában azt olvastam, hogy másfél milliárd a lélekhatár, ami felett az is töltöget suttyomban, aki amúgy büszkeségből sose, hát nehogy már én legyek a kivétel.
Szóval ha nyernék valamennyit, akkor legyen világbéke. Nyilván. Nem kell nekem új segg meg hat Aston Martin. Nem vágyom hulalát táncolni vagy egy űrhajóból bámulni a sárgolyót. Csak szeretnék egy instant karácsonyt magamnak. Csak magamnak. Olyan félét, tudod, amit ha kiengedek a dobozból, megalkotja önmagát. Vegytiszta hóeséssel, giccses vásárral, (otthon újra)forralt borral, betlehemes büdös méla csacsival, csillogó szemű hajléktalanokkal, fenyőfa - outlettel, felfújható gumihóemberrel, konyhai katasztrófával, kigyulladt padlószőnyeggel, agyonismételt vájtkriszmösszel, több kiló feleslegesen letépett csomagolópapírral, reszkessetek betörőkkel, szegfűszeggel, gyertyafénnyel, atmoszférával. Hideggel. Akárhányszor.
Ajánlott bejegyzések: