deb.

Kedves Potenciális Férjjelölt! Drága Leendő Gyermekeim Apja!

Amikor megpillantottalak az ablakból, tudtam, sorsunk óhatatlanul is összefonódik. Volt rajtad cipő, nadrág, póló.. Képzeld, rajtam is! Az Isten a megmondhatója, hogy egymásnak teremtődtünk. Elegáns voltál, mégis megkapóan hanyag, ahogy kergetted a macskaköveken tovapattogó mobilod, magamra ismertem mozdulataid kecséből. Hallottam a szeráfok kórusát, láttam szemem elé leereszkedni azt a ködöt, és a normál esetben fantazmagória-gyanús pulzusom örömömben már-már az ötvenet súrolta. Peregtek fejemben a képek, a jövő képei, és végül boldogan megállapodtam annál a látványnál, amikor aszott öregemberként a teraszon ülve kötögetünk - én a tűvel csattogtatok, de a fonalat gombolyítod. Életünk fonalát, hogy kellőképp lírai legyek.

Tehettél volna bármit, tényleg bármit, nem tudtam belőled kiábrándulni. Korzózhattál volna süteményes villával a kistányéron, levizelhetted volna az idült néni tupírozott uszkárját, vakargathattad volna farpofáidat a biciklitartóba, hordhattál volna szandált zoknival, pöttyöst kockással, mindent minden nélkül.

De nem. Te megkerested azt az egyet. Nagyot haraptál a jéghideg jégkrémből. Neked nem fájt, nekem annál inkább. És egy világ dőlt össze.