A társadalom általi megítélésem nagyban függ a nadrágom hosszától. Érdekes mód mindenki piszkosul kedves lett, ahogy felkaptam a sortot. Fekete harisnya ide vagy oda.
.
Oké, most egészen más okból fakadtam sírva. Túl sokat bőgök. Örömimben-bánatomban. Szálanként őszül meg a hajam, aztán röhögőgörcsöt kapok. Asszem ez a hisztéria. Mondjuk mások előtt én vagyok kőszikla, aki mindig higgadt, megfontolt, bizakodó. De, komolyan nem értem. Az összes játszma, ami az életemet kitölti, a sakkozás az érzésekkel.. Meddig és miért? (Költői kérdés.) Én csak egyszer szeretnék beleveszni a banalitásokba. És.. elfelejtettem, miről akartam eredetileg írni.
Gyerekek, zárkózzatok a szekrényetekbe. Az eléggé ingerszegény környezet. Nyeljétek a port, addig míg betölti a koponyát. Aktív eutanázia. Semmi Narnia. Félreértés ne essék, most boldogbőgés van. Egyébként ha már szekrény, reggel lefejeltem a pulcsis polcot az enyémben és bekékült a szemöldököm alatti rész. Mintha ki lennék festve. Lehet, a másikat is oda kéne csapnom, akkor szimmetrikus lesz.
Ajánlott bejegyzések: