deb.

Van egy jó barátnőm, akivel évente háromszor-négyszer találkozunk egy emberes adag sütemény mellett, és akkor orrvérzésig beszélgetünk. Semmi faszbúk, semmi telefon, és ez így tökéletes. Valami hihetetlenül pozitív kisugárzása van, folyamatosan másokért melózik, már csak a munkáját tekintve is.

Lényeg a lényeg, állandóan leszólítják. Buszon, vonaton, postán, fellépésen, templomban, vagy azon a tíz méteren, míg reggel leszalad friss kifliért. Hogy ne is haragudjon, de meglátta, olyan hiperszimpatikus, és esetleg nem lenne kedve valahol valamikor meginni egy teát netalántán? Szentem jó ember, eleve képtelen szemöldököt ráncolni vagy lesújtó pillantás vetni, a mosoly az arcára van gyógyulva, így de, persze, teázzunk. De ezt úgy képzeld el, hogy naponta. Eleinte nyilván imponált neki, aztán röhögött rajta, de most már idegesíti. Kifogja a legkülönfélébb arcokat a legkülönfélébb rasszokból és nemzetekből, tizenhattól ötvenhétig. Jókislány a drága, de lassan kapja a machetét.

A minap nagy nehezen összehoztunk egy közös órát, mert éppen egy városban tartózkodtunk, és elkezdtünk azon töprengeni, vajon hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Bezárkózik? Nem, a vízvezetékszerelő a munka másnapján virágot hoz. Nem andalog, hanem rohan? Nem, a biciklis rendőr piknikre hívja a parkba. Kocsival közlekedik? Nem, a piros lámpánál a szórólapot osztogató srác ráírja a nevét filccel az egyik lapra, mondván, keresse. Sehova nem megy egyedül? Nem, díszvacsorán a pincér ajándékbort hoz. A díszzacskót a fejre még nem próbálta.

..mindenesetre nekem ezen nem kell aggódnom.

A társadalom általi megítélésem nagyban függ a nadrágom hosszától. Érdekes mód mindenki piszkosul kedves lett, ahogy felkaptam a sortot. Fekete harisnya ide vagy oda.

.

Oké, most egészen más okból fakadtam sírva. Túl sokat bőgök. Örömimben-bánatomban. Szálanként őszül meg a hajam, aztán röhögőgörcsöt kapok. Asszem ez a hisztéria. Mondjuk mások előtt én vagyok kőszikla, aki mindig higgadt, megfontolt, bizakodó. De, komolyan nem értem. Az összes játszma, ami az életemet kitölti, a sakkozás az érzésekkel.. Meddig és miért? (Költői kérdés.) Én csak egyszer szeretnék beleveszni a banalitásokba. És.. elfelejtettem, miről akartam eredetileg írni.

Gyerekek, zárkózzatok a szekrényetekbe. Az eléggé ingerszegény környezet. Nyeljétek a port, addig míg betölti a koponyát. Aktív eutanázia. Semmi Narnia. Félreértés ne essék, most boldogbőgés van. Egyébként ha már szekrény, reggel lefejeltem a pulcsis polcot az enyémben és bekékült a szemöldököm alatti rész. Mintha ki lennék festve. Lehet, a másikat is oda kéne csapnom, akkor szimmetrikus lesz.

Na idefigyeljen minden kedvesember, de úgy, hogy szemük kiesik az üregből. A széplelkűek meg kattintsanak a jobb felső sarokba, és húzzanak ki a napsütésbe.

Olyan dühös vagyok, hogy Bambi fejét is foggal tépném le. A magyar nyelv létező összes pejoratív kifejezése tódul a nyelvemre, de annak nem lenne semmi értelme, ha most három bekezdésen keresztül káromkodnék, így moderálom magam. Kihúzással. A mocskoskurvaéletbe. A most következő sorok személyes megszólításként íródnak, a személyek többen vannak, de akinek nem inge, maradjon meztelen.

Na, édeseim, kagylózzatok ide figyelmesen! Hogy a picsába jöttök ti ahhoz, hogy beledumáljatok az életembe?? A lelkem kiteszem értetek, mindezt örömmel, szanaszét szakadok nap mint nap, csakhogy segítsek, szívességből. Tökéletesen tisztában vagytok vele, hogy minden kurva percem rohanással telik, örökké csak a cseszett teendők meg határidők keringenek a fejemben. Rohadtul tudjátok azt is, hogy igyekszem minden szarsággal dologgal a lehető leghamarabb végezni. De néha sajnos előfordul, hogy kibaszottul kevés minden jószándék. Arról nem is beszélve, hogy sorrendiség bazdmeg, ha hallottatok róla.

De nem, nem tudjátok, miafaszért tudnátok? Ahhoz agy kéne, az meg nincs, ugye. Én balfasz pedig azt szoktam szajkózni, hogy senkit nem hagyunk a szarban hátra. És ha már meló, nem ám támogatnátok, vagy legalább befognátok a pofátokat.. Ehelyett szárazon közlitek, szinte zsaroltok, hogy "ha megígérted, akkor segíts". Most. Mert idő van (ami egyébként kikúrtul nem igaz). Konkrétan beállíttatok a főgonosznak, aki nem mellesleg, egy megbízhatatlan szemétláda. Mindehhez persze vágjak jó képet. Hiába fordul elő az utóbbi időben sokadszorra. Holott amúgysem rózsás a helyzet.

Drágáim, egy napig csináljátok, amit én, aztán utána lehet basztatni zargatni a tézissel. Addigis mindenki tövig bekaphatja elgondolkozhat a dolgon. Én elhúztam a Kisalföldre.