deb.

Azon gondolkoztam, lottózni kellene. Sose csináltam. Ha kiskoromban valamelyik nagyszülőm elrángatott finoman utalva arra, hogy "vagy szerencsét hozol, büdös kölök, vagy nincs palacsinta", akkor is mindig eggyel mellé találtam. Viszont múltkor valamelyik szennylap internetes kivonatában azt olvastam, hogy másfél milliárd a lélekhatár, ami felett az is töltöget suttyomban, aki amúgy büszkeségből sose, hát nehogy már én legyek a kivétel.

Szóval ha nyernék valamennyit, akkor legyen világbéke. Nyilván. Nem kell nekem új segg meg hat Aston Martin. Nem vágyom hulalát táncolni vagy egy űrhajóból bámulni a sárgolyót. Csak szeretnék egy instant karácsonyt magamnak. Csak magamnak. Olyan félét, tudod, amit ha kiengedek a dobozból, megalkotja önmagát. Vegytiszta hóeséssel, giccses vásárral, (otthon újra)forralt borral, betlehemes büdös méla csacsival, csillogó szemű hajléktalanokkal, fenyőfa - outlettel, felfújható gumihóemberrel, konyhai katasztrófával, kigyulladt padlószőnyeggel, agyonismételt vájtkriszmösszel, több kiló feleslegesen letépett csomagolópapírral, reszkessetek betörőkkel, szegfűszeggel, gyertyafénnyel, atmoszférával. Hideggel. Akárhányszor.

Vallják be, igazából titkon mindannyian arra vágynak valahol mélyen lelkük egy rejtett, sötét és baljós zugában, hogy az ötéves unokahúgukkal tejszínhabos epret kanalazva Pocahontast nézzenek Pünkösd hétfőn délben a Disney Channelen. A második részt, méghozzá. Merthogy az első John nem volt elég jó, régen egy ösvényen jártunk, de ma már tudom, hová kell mennem, vagy valami ilyesmi, és jött a másik John, hogy a Nagy Szellem vinné el.

Szerintem engem jobban megviselt, mint a kiscsajt. Én csak dacból nem bőgtem el magam, ő meg azóta azon lobbizik a szüleinél, hogy kaphasson egy mosómedvét. Bár az könnyebben kivitelezhető, mintha mondjuk póheten törzsfőnököt szeretne a tisztaszobába.

Egyébként kész vagyok, mint a mateklecke, és holnap vagy öt helyen kell egymás után helytállnom. Szeretem, mikor minden összejön, van annak valami alternatív bája, hogy szinte félmeztelenül, kiflicsücsökkel a szám sarkában rohanok a mellékutcákban, mert nembuszozomnemén, közben mantrázom a szöveget, meg bodorítom a szempillámat, meg a rohadt életbe, nyitva maradt a bejárati ajtó, aztán persze dehogy.