deb.

Pontosan egy hete volt, hogy a piactéren leszólított egy középkorú, jobb napokat is megélt roma nő (meg egy aranyfogú, kalapos télapó is, hogy voltam-e már Erdélyben, és ha igen, olvassak fel valami lapot, de az másik történet), hogy hát ne haragudjak, de meghalt az unokája, és másnap temetik ittésott, és  pénz kell neki a buszjegyre, ami 900 forintba kerül, de már megvan fele. Még sírva is fakadt. A távolságból levonva már a buszjegy ára sem stimmelt, de nem érdekelt, legyen boldog, kiborítottam a tárcámat, jajj hogy az Isten áldjon meg.

Ma találkoztunk. Nem ismert meg. Levágta ugyanazt a szöveget. Kapott papírzsebkendőt meg vállon veregetést. Mást nem. Nagy a család, hm?

(Ui.: Az aranyfogú, kalapos télapó egyébként Rudolfnak képzelte magát, mert az orra konkrétan vörösen izzott, viszont az Északi-sark meg a piacteret betöltő Székely Himnusz, amire hirtelenjében zendített rá, valahogy nálam nem összeegyeztethető. Azt nem vártam meg, míg szárnyra kelt, gondolom decemberben úgyis találkozunk, mikor mehetek kéményt bontani.)

Annyira akartam írni egy fröcsögős bejegyzést.

Pedig mostanában sosem fröcsögök. Az új deb. lelke tengernyi béke, és könnyedén mosolyogva, szárnyas póni hátán siklik el a gondok felett, mert probléma, amit annak tekintek. A régi deb. fél perc alatt a csillagos égig hergelte magát, aztán habzó szájjal ugrott az egyénnek torokátharapás céljából. Az új deb. nem gyűlölködik, mert azzal csak magában tesz kárt, a régi maga volt az apokalipszis összes lovasa. De ma akkorát kaptam, hogy egész nap arra készülődtem, hogy amint hazaérek, latba vetem vulgáris kifejezéseim egész skáláját, és olyat írok, hogy abba még a blogmotor is belepirul. Ha már élőben nem eresztettem szabadjára a fogam fehérjét. Csak lehiggadtam estére.

Hmm.. Lehet, hogy ki kellene próbálni. Kiengedni a bestiát. Összekenni magam sárral, felvenni egy festékes mackónadrágot (ijesztőbb ruha nem jut eszembe), kezembe kapni a kenyérvágó kést és párhuzamos hangon üvöltve lekaszabolni flórát és faunát, meg mindent, ami él és mozog. Stresszoldás címén. Hehhehe. De nem. Mikor lettem ilyen príma pacifista? Ja, hogy skizofrénia.

hogy mániákus szelektáló vagyok, drága édesanyámmal ellentétben. Ő hajlamos a legutolsó törött bögrefület is eltenni mégjólesz apropóján, én meg marhára nem. Imádom teleszórni a nagy fekete hullazsákokat, majd szélsebesen lehordani a szemetesbe, alkalmanként mellé, hadd vigye, akinek kell. Tudom, hogy piszkosul nem környezetvédő.

Nem nagyon vagyok formában, amint hazaértem, ledöntött a lábamról a lépfene nyavalya, nem eszem, de ha mégis, IC gyorsaságával száguld végig rajtam. Szépen fogalmazva. Mindenesetre megint volt egy aktuális hullazsák, amitől meg akartam szabadulni. Ekkor jött a szomszédasszony unokahúga. A szomszédasszony az a fajta, aki megtakarításait folyószámla helyett egy bazinagy plüss jegesmedve gyomrában tartja, mindannyiszor anális erőszakot elkövetve szerencsétlen éltes hómacin, ha pénz áll a házhoz. Mint megtudtam. Unokahugica meg cuki ötéves kisfürtös, aki a környék kutyáit teljes izombedobással szeretgeti, hadd fájjon, a kisfiúkat szintén, folyton gyümölcsös rágón kérődzik, hangja húsbavágó, és ezernyi kérdés lappang a fejében.

Történt, hogy vonszoltam le a lépcsőn a zsákot, sehol senki, és nagyon nem voltam hangulatomnál. Egy kis főtt krumplira, meg a macskás plédemre vágytam. Éppen nyitottam ki az ajtót, mikor felcsendült a hátam mögül az ismert hang: mit csinálsz? Tudtam, hogyha erre válaszolok, akkor véget nem érő kérdezz-felek veszi kezdetét. Eljátszottam a gondolattal is, hogy halottnak tettetem magam, hátha megszagol és odébb áll, de mégiscsak egy ötéves kiscsaj, nem valamelyik ex nagyanyja. Naaa, hallood, miit csinálsz? Mit, mit.. Nyírom a hátszőröm, szerinted? Csak kiviszem a szemetet. Oké, tényszerű válasz. És elég unalmas is. Hátha. Miiiért? Oké, mégsem. Hát, mert ott a helye. És mert ez a fixa ideám, kiscsillag. Miiiiiért? Elvesztem. Mert fenn nincs több joga lenni. Nehogy mégegyszer.. Miiiiiiért? Jó, lassan hányni is fogok, pörgessük meg a dolgokat. Taktikaváltás. Csak. Szép a ruhád. Új? Hol az a rohadt csapóajtó a talp alatt, mikor kéne? Ugye? Mi van a zsákban? Mondtam már. Szemét. ... De miii? .... Amit kidobásra ítéltem. Csak szépen, lassan, mikor pislog, kezdj el rohanni. És az miiiiiiii? Pont, vége, elpattant. A csengős nyakú bárányka halott tetemének levágott feje.

Jó, kicsit morbid volt. De a következő demiért? alatt már boldogan száguldottam a bokrok felé, hányni.