deb.

Hogy van az, hogy a vevőnek mindig igaza van? Vagy legalább lehetősége az elégedettségre..?

Nem oké, hogy a szupermarketben a pénztáros csaj olyan gyorsan kódoltatja be az árukat, hogy gyakorlatilag letolja a kiló marhalapockát meg a nagy tejfölt, utóbbi el is repedt a kövezeten, mire én kivágtam a hisztit. Tudom, hogy sietni kell, de nincs huszonhat kezem, és szeretek tematikusan pakolni, magyarul hímes tojásra nem fogom rácseszni a két zsák mosóport, mert neki sztahanovosat van kedve játszani.

Nem oké, hogy a megyeszerte elterjedt pékséghálózat egyik üzletében nem tudnak visszaadni kettő darab kétszázasból sacper 130 forintot, mert hogy nincs aprója.  Még csak nem is olyan kifogástalan az áru, nem frissen kifejezetten fojtós egy-kettő, de minden sarkon van egy bolt, nekem meg gyorsan kellett valami. Próbál hozzátenni, elvenni belőle, sehogy se jön ki annyira, egyéb pénz nincs nálam, és nézünk egymásra, hogy mostmilesz. Kapsz borravalót, csak hadd menjek már, bzdmg.

Nem oké, hogy a drogériás biztonsági őr annyira akarja őrizni a biztonságot, hogy konkrétan letapossa a sarkam. A cipőboltos meg marhára manipulatív.

Lehet, többet nem kellene írnom. Soha. Akárhányszor belekezdek, mindig történik valami eget rengető. Pofon, jeges víz a nyakba, fejbőrt összehúzó apró szösszenet. Komolyan várom, hogy kigyulladjon valami, berepüljön a zárt ablakon egy virágcserép, rám szakadjon a negyedik, kificamítsam az ujjam, félrenyeljem a nyelvem, tüsszentés hatására lefejeljem a falat, akármi. A lelki cuccokról nem is szólva. Nem hoz szerencsét nekem a blog.

Egyébként.. Miért van az, hogy ön- és közveszélyes vagyok? Amúgy marhára jó ember, csak némileg szerencsétlen. Nem tudok úgy meginni egy kávét, hogy a teátrális gesztikulációmmal ne lökjem fel a levessel bűvészkedő pincért. Megint. És mikor a parkban jön velem szemben a lábán életében másfeledszer görkorit viselő kissrác, az út széles, és amúgy sehol senki, nyilvánvaló, hogy összemegyünk, mert én nem bírok a lábam elé nézni, neki meg bizonytalan a mozgáskultúrája. A vajaskést beletöröm a margarinba, és kifogom azt az egyetlen szem aszalt szilvát az egész pakkból, amiben bennmaradt a magja.

Viszont jóhír, hogy túléltem a húsvétot sonkamérgezés nélkül. Egy szelet, gyerekek.